III. Forráskutatás, forráskiadás, tudománytörténet konferencia

Miként hasznosíthat egy nyelvkönyvet a történettudomány? Hogy kerül egy platformra Bolyai, a fotografikus várostörténet és napjaink egyik legforróbb témaköre, az információbiztonság? Mik a kódexfejtés vagy az anatómiai elnevezések titkai? Hogy nyomozhatjuk ki egy forrás hitelességét?

Szövegkiadás, tudományos érvelés, elektronikus adatbázisok, régi kódexek, frissen megfejtett nyelvemlékek. Mi is a közös bennük? Mind forrásokra építenek, forrásokból dolgoznak, forrásokat jelentenek más tudományok számára is.

Egy konferencia, amely teret ad a tudományközi párbeszédnek, az építészettől az informatikán át a kódexkutatásig, érintve a filozófiát, a folklórt, az irodalmat és még megannyi szakterületet.
Minden szempontból rendhagyó konferenciára hívjuk a tudományos élet szereplőit és mindenkit, aki érdeklődik a források iránt. A rendezvényen a tudományos élet teljes keresztmetszetével találkozhatnak a vendégek, akadémiai professzoroktól a doktoranduszokon át az egyetemi hallgatókig.

°˙°˙°IDŐPONT, HELYSZÍN°˙°˙°

Az ELTE Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézetében és a Magyar Nyelvtudományi Társaság közös rendezésében 2017. november 16-17. között tartjuk a III. Forráskonferenciát az ELTE BTK A épültében, három helyszínen.
ELTE BTK, Kari tanácsterem (Múzeum krt. 4/A fszt. 039.)
ELTE BTK, Gombocz Zoltán-terem (Múzeum krt. 4/A fszt. 047.)
ELTE BTK, 336-os terem (Múzeum krt. 4/A III. em.)

°˙°˙°PROGRAM°˙°˙°

A részvétel ingyenes és nyilvános, ugyanakkor regisztrációhoz kötött. A konferencia teljes programja és egyéb információk az alábbi a linkeken elérhetők:

A konferenciáról az ELTE BTK Magyar Nyelvtörténeti, Szociolingvisztikai, Dialektológiai Tanszék oldalán

A program a tanszék oldalán

Meghívó

Facebook

Mandiner cikk

Hozzászólások lezárva.